XXI.fejezet: Megoldások

Kiléptem a lakosztályunkból, és kisiettem a szállodából. Fejemre húztam a kapucnit, a hó még mindig esett. Elindultam a havas úton, remélve, hogy hamarosan Harry nyomára akadok. Elővettem a telefonom, és újra megpróbáltam elérni, de semmi. Mivel nem igazán ismerem Helsinkit, ezért csak lődörögtem az utcán. Már húsz perce sétálhattam, amikor egy park szerűségbe tévedtem. Lerogytam a legközelebbi padra, és a könnyeim már megint megeredtek. Kitudja Harry hol van most, vagy mit csinál, és most minden miattam van. Ha nem tévedek el, nem kell utánam jönnie, nem fotózzák le velem, és most nem kellene bújkálnia.
Ebben a pillanatban egyáltalán nem érdekelt, hogy esik a hó és hideg van, hogy lehet megfázom, hogy minden járókelő megbámul. Csak az lebegett a szemem előtt, hogy Harryvel mi van. Az se érdekel, ha örökre haragudni fog, csak ő legyen boldog.
Éppen fel akartam állni a padról, amikor két erős kéz fogta meg a vállam. Én pedig az ijedségtől eg hatalmasat sikítottam.
-Na mi az? Elmenekülsz előlem, és amikor rádtalálok még a dobhártyám is kiszakítod?-mondta nevetve egy ismerős hang.
Hirtelen nyugalom öntött el. Itt van, nincs semmi baja és most is viccelődik. Felpattantam, és a nyakába borultam.
-Harry.-csak ennyit bírtam kinyögni. A könnyeim Harry kabátját áztatták, de ezek örömkönnyek voltak.
-Mi a baj?-suttogta.
-Semmi, csak örülök, hogy itt vagy.
-Mindig itt leszek neked.-mondta, én pedig mellkasába fúrtam az arcom.
Olyan jó volt karjai közt lenni, érezni szédítő illatát. Visszaültünk a padra, szorosan egymás mellé, én pedig vállára hajtottam a fejem, Harry pedig az ujjainkat kulcsolta össze.
-Hol voltál?-kérdeztem.
-Csak sétálgattam a környéken.
-Ne haragudj, hogy olyan gyerekesen viselkedtem, és köszönök mindent.
-Ugyan, Vicky, ez természetes.
-Nem haragszol?-kérdeztem félve.
-Nem.
-Lesz pár nem fogadott hívásod...
-Te kerestél?-kérdezte melegséggel a hangjában.
-Igen.
Harry elővette a mobilját a kabátjából, de az nem reagált semmire.
-Basszus, lemerültem, ezért nem tudtál elérni.-mondta dühösen.
-Azt hittem azért nem veszed fel, mert haragszol.
-Dehogy is.-mondta kedvesen.
Pár percig csendben ültünk a padon. Még mindig egymás kezét fogva, és néztük a hóesést. Majd Harry a szemembe nézett, és elmosolyodott. Arcunk közt pár centi volt csak. Közelebb hajolt, ezzel áthidalva a maradék távolságot is és megcsókolt. Nem akarotasan csókolt, inkább gyengéden. Tudtam, hogy ezt nem lenne szabad, de mit sem törődve a vészcsengővel a fejemben, hagytam, hogy meleg ajkai az enyémekre tapadjanak. Nem tartott sokáig a csók, utána viszont kínos csend következett. 

Majd Harry törte meg a hallgatást.
-Gyere menjünk vissza, holnap koncert.
-Rendben.
Csendben tettük meg az utat a szállodáig. Mindketten zavarban voltunk, és szerintem Harry sem tudta ezt a csókot hova tenni. Mikor felértünk a lakosztályunkba hasonló kép fogadott, mint amikor elmenetem. A srácok rendeltek pizzát, ami ott illatozott az asztalon.
-Vicky, Harry, kértek pizzát? Még meleg!-kínált minket Louis.
-Nem kérek köszönöm, nem vagyok éhes.-mondtam.
Harry megköszönte, majd elvett egy szeletet a dobozból.
Csak arra vágytam, hogy a melegvíz alá állhassak. Bementem a szobámba a cuccaimért. A fürdőszoba felé, mosoly jelent meg az arcomon. Niall és Nicol egymáshoz közel ülve ültek a kanapén, és meghitten beszélgettek. Bementem a fürdőbe, bezártam az ajtót, majd beálltam a víz alá. Élveztem, ahogy a csontjaim felengedtek. Amikor végeztem belebújtam a hosszú pizsimbe, és kiléptem a gőzből. Mivel hosszú napom volt, ezért el is köszöntem a srácoktól, és bementem a szobámba. Bebújtam az ágyamba, és azonnal elnyomott az álom. Valami még rémlik, hogy Harry leült az ágyam szélére, de lehet, hogy csak álmodtam az egészet.